Ha egyetlen szóval kellene összefoglalni a múlt hétvégi ausztriai monti maraton vb-t, annyit mondhatnék: BRUTÁLIS! 
Habár sem a terepviszonyok, sem az időjárás nem volt számunkra a legkedvezőbb, a válogatott minden tagja kitett magáért, s hatalmasat küzdve – az ellenfelekkel, a pályával, sokszor talán önmagával is – végül szépen célba ért.
A sors fintora, hogy ismételtem négy évvel ezelőtti eredményem: újfent a 46. pozícióban haladtam át a célvonalon. Viszont ez a szám volt talán az egyetlen dolog, ami a grazihoz volt hasonlítható…
Kezdve mindjárt a pályával: 3415m szint, 85km, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy 3 “ezres” hegyet kellett megmászni – csakhogy a rajt- és célterület cirka 800m magasan volt…1700-1800m magasságban pedig picit másmilyen az élet…
De az előzményekre picit visszakanyarodva: Cseh Roni, Orosz Anita, jómagam női oldalról, míg a fióknál a Blazsó-Buruczki-Búr triász képviselhette hazánkat a csini új válogatott mezben. Nagy dolog ez: négy év után újra, nagy létszámmal, közös szervezéssel. A magam részéről azért is volt ez nagy nap, mert, habár az elmúlt két esztendőben tervben volt a VB-szereplés, először az olimpiai kvalifikáció, majd egy rásérülés miatt kellett lemondanom róla.
Szóval a várakozás nagy volt, azonban azzal is tisztában voltam, hogy a betegségekkel tarkított felkészülésem koránt sem volt tökéletes. Meglepetésként pedig kaptunk cirka 20 top XCO-s versenyzőt is – a maraton “krémje” mellé.
A beszólításkor épprn Annika Langvad, a tavalyi világbajnok mögött kaptam helyet, így volt alkalmam megsasolni a bringáját. Úristen, Sram X11-gyel megy! Ez inkább XCO-ra való, nem? Vagy iszonyat erős, lefelé pedig nem húz féket… Mindenesetre elég mókásan néz ki a 11-es sor.
A rajt nem volt túl gyilkos, azonban az előttem tekerő portugál lány folyamatosan rángatta a féket. Még a végén tömegkarambolt okoz! Hát igyekeztem jól el is kerülni – s besorolni Gunn-Rita mögé. Azt sem gondoltam volna, hogy ő lesz a világbajnok…
Az első ezres hegy megmászása szépen szétrázta a mezőnyt – különösen az utolsó kb. 150m, ahol esélytelennek látszott kitekerni, még a nagy, erős profi lányok is leszállásra kényszerültek. A hab a tortán pedig az előre jelzett 3 C fok. Persze az előző napi technikai értekezleten kihangsúlyozták, hogy hideg lesz, így ennek megfelelően öltözködtünk: lábtyű, kartyű, kamásli, téli(bb) kesztyű, és természetesen a szélmellény/-dzseki és esőkabát.
Felérve már meg is láttam Sanyit a kulacsommal, gyors megállás, s belebújás a széldzsekibe. Ekkor jön a nem várt fordulat: a cipzár szétment alul. Sebaj, nem vacakolunk, félig tart még, majdcsak nem megy szét teljesen. Persze szétment. Megállás, próbálkozás – bakker, beragadt! Ez nem lehet igaz! Hát jó, akkor betűröm az alját a mez alá, hátha fog valamit. De mit is akarok 40-5-es tempónál… Jó, akkor lesz, ami lesz, lemegyek “supermanként”. Ekkor persze 2-3 lány már rég elrobogott mellettem.
Így kissé megdermedve tettem meg a következő jó pár km-t, de 800m körül már minden rendben volt. Csak meg kéne szabadulni ettől a fránya széldzsekitől. A következő frissítőben Imi segített is rajtam: egy férfias rántással már szét is ment. Huh! Egy gonddal kevesebb!
Így új kulaccsal, s immár lobogó dzseki nélkül folytathattam utam a király-hegyre. Mivel lenn kellemesebb idő volt, a kartyűt szépen le is toltam csukóig – a hosszú maraton versenyek a megfelelő frissítés mellett a megfelelő öltözködésről is szólnak. Ennek “jegyében”, s okosan előre tervezve nem kellett aggódnom, hogy a következő lejtmenetben csonttá fagyok, hiszen Viktorékkal felküldtem a szélmellényem – sosem lehet tudni, mikor veszem hasznát. Hát most.
A véget nem érő mászást volt, hogy tehénhajkurászás törte meg: azért ijesztőek volt az úton feléd közelítő hatalmas alpesi jószág… A csúcs felé közeledve pedig hófoltokat is láthattunk az árnyékosabb részeken, a körülöttünk elterülő hegyvonulat pedig egyszerűen mesébe illő volt. Két “halál” közt jól esett körbepillantani. Közben pedig majszolgattam a nutrixxionos zabos energiaszeletemet, mert ilyen hosszú versenyt géllel nem bírok ki.
Holtpontom igazából nem volt, nem éheztem el, nem száradtam ki, viszont amint elhagytam az 1000m-es magasságot, a fejem nagyon elkezdett fájni, s érezhetően nehezebben ment a levegővétel. Hát igen, erre az egyetlen megoldás, ha ilyen körülmények között edzi hozzá a szervezetét az ember…
A harmadik hegymenet során javarészt társaságban haladtam, ami konkrétan úgy nézett ki, hogy utolértem egy francia srácot, aki, tán picit önérzetből is, de megpróbált leszakítani, ám amikor látta, hogy nem megy, beállt mögém, s cirka 20 perces pihenőket követően újra próbálkozott. Ami engem illet, még véletlenül sem bújtam a háta mögé, hisz azt kizárással jutalmazzák.
Az utolsó hegytetőn lecsúszott még egy XX-Force gél is, hiszen az elkövetkezendő cirka 10km egy frissiben átadott egynyomos ösvény, pontosabban fogalmazva dh-pálya. Szóval nagyon kellett koncentrálni. A szakasz második, keményebbik feléhez érve pedig eleredt az eső, az erdei szakaszokon nyomvonal kezdett dagonyássá válni. Szuper…
Viszont nem estem kétségbe, hisz ezt a szakaszt előző nap (mit ad Isten, szintén szakadó esőben) bejárta a csapat, így volt fogalmam arról, mi várt rám. Ennek köszönhetően, még az eső ellenére is bátrabb voltam egy-egy résznél, ahol pedig nagy lett a sár, maradt a nyúlcipő.
Ekkor még hátba csapott egy német leányzó, így lett enyém újfent a 46. hely. Ekkor a fiúk már mind célba értek, Marci (58.), Szilárd (93.), Buzsó (105.) sorrendben, majd negyed óra múlva megérkezett Anita (48.), s újabb bő negyed órára rá Roni (53.) is.
Egy dolog viszont nagyon meglepett – az pedig a versenyszervezés volt. A frissítők , a rajt-, célterület teljesen korrektek voltak, azonban egy szintrajz, vagy nyomtatott térkép igazán belefért volna az elit kategória számára nem létező rajtcsomagba. Legalább. Persze az is igaz, hogy a VB-n grátisz a nevezés, de talán ez inkább kis figyelmesség kérdése… De sebaj, megoldottuk, s nem is ez a lényeg.
A lehetőségért köszönet a Szövetségnek, Dunai Iminek, Kocsis Sanyinak, Rusovszki Gabinak (a fotókért is!) és Szász Viktornak pedig a profi frissítésért, segítségnyújtásért!
Sok szusszanásra pedig nincs idő, hiszen hétvégén MTB Maraton OB Visegrádon!