Egy csodálatos napról…

Hosszú hallgatás után egy rövid, de talán annál beszédesebb bejegyzéssel jelentkezem újra. Mindenekelőtt azonban szeretném megköszönni a sok-sok érdeklődést, amit személyesen, telefonon vagy a neten keresztül tettetek – bár meg kell hagyni ez utóbbiakra nem volt még energiám válaszolni. Nem is ragoznám most túl a dolgokat, legközelebb mesélek majd arról, mi is történt a balesetem óta.

Egy biztos: ez a szerencsétlennek gondolt kulcscsont-törés csodálatos fordulópontot hozott az életünkbe, amelynek illusztrálásaként áll most itt ez a fotó.

EV_Lagzi026

Továbbiakat a Képek menüpont alatt találsz.

 

El- és leszámolás

Már megint eltelt egy csomó idő az utolsó hosszabb irományom óta, s a mostani egy tőlem nem megszokott jellegű beszámoló lesz (aminek már a tavalyi szezon végeztével illett volna elkészülnie). Talán még unalmas is, mert bölcsész-agyam megcsalva egy kis matekozásra invitállak titeket.

A következő sorok apropója kettős. 1.: Lemondtam az XCO (kvótafutó) válogatottságról. 2.: Szeretném nyilvánosságra hozni, milyen szövetségi (MMTBSZSZ/MKSZ) támogatásban részesültem az elmúlt időszakban.

Ideje már, hogy végre pont kerüljön a nyíltan ugyan nem, csak a hátam mögött keringetett rosszindulatú pletykáknak és vádaskodásoknak, amely a maraton versenyzésemmel, illetve annak finanszírozásával kapcsolatos.

Olvasd tovább

A búcsú és a brazil kaland

Amikor valaki nagyon felháborodik a másik fél sopánkodásán, azt kérdezi dühösen: “Hát neked semmi sem jó?!” Nem tudom, miért, én mostanában ennek a szemléletnek a fordítottjával szimpatizálok, ugyanis úgy gondolom, igen is a “rossz”-nak címkézett dolgokban is meg lehet látni az előre mutató utat, s igenis van minek örülni – legyen az akár egy csúnya kulcscsonttörés, mint az én esetemben.

couve

Nem tudom, miért, de ez a hónap a változások hava számomra. Nem közhelyeket akarok puffogtatni, inkább csak én magam is próbálom követni és megélni az eseményeket – s talán ez a pár hét segít majd abban, hogy utolérjem az agyam.

A sok kavargó gondolat közül most háromról mesélnék ebben a fejezetben: a márkaváltásról, a 3 napos SHC-versenyről, és egy picit a hogylétemről.

Olvasd tovább