Helyszűke és kihasználatlanság miatt keresi új gazdáját két csodaszép és szuper könnyű bringám:

Többet érdemelnek, mint hogy itt porosodjanak! Ami fontos: 155-175 cm-es bringásnak ideális. Részletes leírás és technikai infók alább.
Aki járt már Dél-Spanyolországban, bizonyára az olajfa-ligetekkel tarkított táj jut azonnal eszébe. Számomra is effajta kép ugrik be, annyi különbséggel, hogy nem hiányozhat róla a több száz monti-páros, akik – velünk együtt – a hatnapos Andalúcia Bike Race-en vettek részt az elmúlt héten.
Habár sok nehézséggel kellett megküzdenünk Poór Brigivel, akivel ezen az etapversenyen gyűjtöttük be szorgalmasan újabb “kupac” kvalifikációs pontot, de kitartásunk, lelkesedésünk, erőnk, tudásunk, valamint köztünk gyorsan kialakult összhang együttes eredményeképp az előkelő 7. helyet szereztük meg a finoman fogalmazva is kemény, profi mezőnyben! 
Aggodalomra semmi ok, velem egész rendben vannak a dolgok, sőt, már a bicómmal is, ugyanis a lehető legjobb kezek alatt született újjá a teló, a váltás- és a hajtásrendszer:
Sőt, a 2015-ös esztendőben a csepeli rendelőben kapják majd bringáim a kis és nagy generált, hogy még gördülékenyebben folyhasson a versenyzésem – a legkeményebb terepeken is! Köszönöm, DoctorBike!