Végre, végre! A sok sarazás, ázás-fázás után rekkenő hőségben gyűrhették immár a nagyok mellett a kicsik is a kilométereket a Maraton Magyar Kupa újabb fordulóján, Nagykovácsiban.
A magam részéről, a lelkes kicsik, az időjárás és az izgalmas pálya mellett örömmel töltött el az is, hogy a betegeskedés után végre kezd visszatérni az erő a lábaimba! Persze nem is árt, mert nagyon közeleg az ausztriai Világbajnokság…
A mai napon 3:37-es óraállásnál sikerült átgurulnom a célvonalon, ezzel teljesítve Beskidy MTB Trophy négynapos maratont. Hurrá! 
Minden jó, ha a vége jó, és tényleg, most sem volt ez másképp. A mai nap sem volt sétagalopp; engem teljesen kinyírt a “csupán” 46 km-re rövidített szakasz. Amihez azért társult 1800m szint – olyan emelkedőkkel, hogy ha nem vagy elég erős, a verseny végére a bringás cipődnek nem marad talpa!
Egyébként ez volt a négy nap útvonala közül a leggyönyörűbb, amihez persze hozzájárult a ragyogó napsütéses idő illetve az eső hiánya is.
Mesébe illő erdei kaptatókon, köves, de nagy tempóval is vállalható, dinamikus lejtmenetekkel, varázslatos panorámával. Hú, még most is a szemem előtt látom…
Szóval a mai napon nem bírtam úgy teljesíteni, ahogyan azelőtt, részeben, mert erős köhögéssel nem valami egyszerű koncentrálni az “odafigyelős” szekciókra, illetve – gondolom én – a szombat esti vacsora mennyiségét kicsit alulkalkuláltam, így nem sikerült teljes munícióval kezdeni a végső etapot.
A verseny folyamán így a rajt előtti és féltávnál is megeszegetett RQmax, illetve az XX-Force izó és koffeines “agydurrantó” egyveleg tartotta bennem a lelket. A lábaim továbbra sem görcsöltek, hisz Bibi masszázsát követően minden este pezsgővel ünnepeltem: kalcium és magnézium tablettából gyártva, természetesen! 😉
Persze panaszra semmi okom, hisz a mai napi ötödik helyezésem sem tudott változtatni az összetettben elfoglalt helyemen, így az előkelő második helyen zártam kategóriámban 19 óra 46 percet töltve, az ukrán Hanna Verhelest követve, illetve a lett Smite Ligát megelőzve.
A kb. 450 fős indulói létszámból 314 kerekest regisztráltak teljesítőként, ami szintén jelzés értékű lehet, mennyire is volt kemény a verseny…
Mi kellett ahhoz, hogy sikeresen célba érhettem? Megfelelő edzettségi szint, a pihenést és regenerációt szolgáló kényelmes szállás, megfelelő mennyiségű és minőségű “üzemanyag”, napi szintű bringa- és versenyző-karbantartás (=szervizelés és masszázs), a jó hangulat, és persze eltökéltség. Minimálisan. Éppen ezért hálás köszönetem Viktornak, Bibinek és az egész magyar alakulatnak!
Most pedig végre jön a megérdemelt pihenés!
A hajnali esőt követően sok jóra nem lehetett számítani… Ezzel a rendezők is így voltak, ezért 64km-esre rövidítették a király-etapot. Ami, teszem hozzá gyorsan, mégiscsak 72-re bővült, ahogy áthaladtunk a célvonalon. Sebaj, volt elég “munícióm”, így nem éheztem el…
Reggel Viktor pet-palackból összehozott egy vázsárvédőt, illetve Vas Petitől, aki sajnos nem tudta folytatni a versenyt, egy hátsó sárvédőt is kaptam – köszönet érte!
A rajtnál egy kis izgalom-fokozás: nem mehetek az első blokkba, mivel nem vagyok a listán. De a másodikba sem, mert azon sincs a nevem. Mindez 5 perccel a rajt előtt… Végül persze megoldódott a dolog, s elfoglalhattam első blokk-béli helyem.
Ekkor már éppen, hogy csak szitált az eső, így újfent nagy kedvvel vágtam neki a napnak.
Egyébként nem is igazán az eső a zavaró, hanem a sár, amelynek nagyon sokféle formájával ismerkedhet itt meg az ember.
Újfent egy jó kis “combos” emelkedőben lehetett részünk azután, hogy félreállt a felvezető autó – volt, aki már ekkor inkább a tolást választotta. Ami engem illet, a lábaim egész frissek voltak, ami Holló Tibi áldozatos keze munkáját dicsérik! Többnapos versenyterheléskor szerintem kulcsfontosságú az izomzat karban tartása (is).
A mai napon többet taktikáztam; a táv feléig együtt haladtam a kategóriám béli másik két kolleginával. A végeláthatatlan hosszúságú, meredek hegymenet során le is szakítottuk a lett Smite Ligát, azonban az ukrán Hanna Verhelessel ma sem bírtam.
Kb. 18 km-rel a vége előtt azonban ért még egy meglepetés: valahogy kilazult a hátsó sárvédőm, majd le is esett. Mivel sejtésem szerint lett kolleginám nem lehetett azért annyira lemaradva, hogy addig kiókumláljam, hogy is kellene visszatenni a sárvédőt, így nem maradt más, minthogy becsúsztattam a mezem és az aláöltözetem közé, s már pattantam is vissza a bringára. Ekkor a reggeli információk alapján már csak 10 kilit kellett volna kibírni.
Mit mondjak, nem volt egyszerű a történet, ugyanis a vége tolta a sisakom hátulját, így nem tudtam felegyenesedni. Aminek persze az lett a folyománya, hogy szépen beállt a nyakam.
De hát nem volt mit tenni, menni kellett. Amikor pedig már hallani lehetett a szpíkert, azt hittük, fellélegezhetünk, azonban az utolsó km-en még kaptunk egy jó kis gyökeres erdei ösvényt, nehogy hiányérzetünk legyen az aszfaltos szekció után…
Asszem, meglettünk volna nélküle is, ennyi óra nyeregben ill. mellett töltött idő után…
Így 5:37-es óraállásnál átgurultam a célvonalon, hatalmas megkönnyebbüléssel, hiszen nem ért utol üldözőm. Így újra felállhattam a dobogó második fokára.
A holnapi záró szakaszt a női összetett negyedik helyezettjeként kezdhetem majd. Most viszont alvás!
