A hajnali esőt követően sok jóra nem lehetett számítani… Ezzel a rendezők is így voltak, ezért 64km-esre rövidítették a király-etapot. Ami, teszem hozzá gyorsan, mégiscsak 72-re bővült, ahogy áthaladtunk a célvonalon. Sebaj, volt elég “munícióm”, így nem éheztem el…
Reggel Viktor pet-palackból összehozott egy vázsárvédőt, illetve Vas Petitől, aki sajnos nem tudta folytatni a versenyt, egy hátsó sárvédőt is kaptam – köszönet érte!
A rajtnál egy kis izgalom-fokozás: nem mehetek az első blokkba, mivel nem vagyok a listán. De a másodikba sem, mert azon sincs a nevem. Mindez 5 perccel a rajt előtt… Végül persze megoldódott a dolog, s elfoglalhattam első blokk-béli helyem.
Ekkor már éppen, hogy csak szitált az eső, így újfent nagy kedvvel vágtam neki a napnak.
Egyébként nem is igazán az eső a zavaró, hanem a sár, amelynek nagyon sokféle formájával ismerkedhet itt meg az ember.
Újfent egy jó kis “combos” emelkedőben lehetett részünk azután, hogy félreállt a felvezető autó – volt, aki már ekkor inkább a tolást választotta. Ami engem illet, a lábaim egész frissek voltak, ami Holló Tibi áldozatos keze munkáját dicsérik! Többnapos versenyterheléskor szerintem kulcsfontosságú az izomzat karban tartása (is).
A mai napon többet taktikáztam; a táv feléig együtt haladtam a kategóriám béli másik két kolleginával. A végeláthatatlan hosszúságú, meredek hegymenet során le is szakítottuk a lett Smite Ligát, azonban az ukrán Hanna Verhelessel ma sem bírtam.
Kb. 18 km-rel a vége előtt azonban ért még egy meglepetés: valahogy kilazult a hátsó sárvédőm, majd le is esett. Mivel sejtésem szerint lett kolleginám nem lehetett azért annyira lemaradva, hogy addig kiókumláljam, hogy is kellene visszatenni a sárvédőt, így nem maradt más, minthogy becsúsztattam a mezem és az aláöltözetem közé, s már pattantam is vissza a bringára. Ekkor a reggeli információk alapján már csak 10 kilit kellett volna kibírni.
Mit mondjak, nem volt egyszerű a történet, ugyanis a vége tolta a sisakom hátulját, így nem tudtam felegyenesedni. Aminek persze az lett a folyománya, hogy szépen beállt a nyakam.
De hát nem volt mit tenni, menni kellett. Amikor pedig már hallani lehetett a szpíkert, azt hittük, fellélegezhetünk, azonban az utolsó km-en még kaptunk egy jó kis gyökeres erdei ösvényt, nehogy hiányérzetünk legyen az aszfaltos szekció után…
Asszem, meglettünk volna nélküle is, ennyi óra nyeregben ill. mellett töltött idő után…
Így 5:37-es óraállásnál átgurultam a célvonalon, hatalmas megkönnyebbüléssel, hiszen nem ért utol üldözőm. Így újra felállhattam a dobogó második fokára.
A holnapi záró szakaszt a női összetett negyedik helyezettjeként kezdhetem majd. Most viszont alvás!