Úgy érzem, ebben az esztendőben is sikerült szépen araszolgatni a fejlődés rögös (néha inkább köves) ösvényén.
Mivel az idei év már az olimpiai kvótaszerzés jegyében tellett, a montizásra fektettük a nagyobb hangsúlyt. Így, sajnos, lemondásokra is kényszerültem: sokkal kevesebb kiegészítő, ún. “étvágycsökkentő” versenyen vettem részt, s így el kellett vetnem az újabb Ironman cím megszerzésének gondolatát is. Egyelőre! 😉
De korántsem vagyok szomorú, hiszen a magyar viadalok mellett több külföldi XCO versenyen is részt vehettem, így ellátogathattam Csehországba, Szlovéniába, Erdélybe és Törökországba is – hatalmas élményt, továbbfejlődési lehetőséget, illetve egész szép mennyiségű kvalifikációs pont megszerzését jelentette mindez.
Nagyon nagy öröm számomra, hogy válogatottként küzdhetek azért, hogy 2012-ben magyar női montis is ott lehessen az olimpián.
Ez a sok versenyeredmény ahhoz is hozzásegített, hogy a világranglistán is szépen előrébb araszolhattam: XCO-ban a 85., maratonban pedig a 35. pozícióig jutottam – lelkes amatőrként, még lelkesebb támogatóim segítségével!
Bajnoki címeket idén a terepsportokban szereztem: tereptriatlonban és -duatlonban Felnőtt Bajnok, MTB maratonban pedig Elit Bajnok lettem – immáron második alkalommal. Illetve egy “pár” sorozat-elsőség is jutott idénre: XCO-ban és maraton szakágban Elit kategóriában, illetve az X2S tereptriatlon-terepduatlon sorozatában is kezembe kerülhetett a kupa. Nem mellékesen pedig mind a 4 futamot megnyerve lettem a Top Maraton sorozat (Elit) Felnőtt győztese.
Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy is állok ezekhez az eredményekhez, hogy olyasmi érzés ez, mint amikor valaki egy kilátó lépcsőin halad: felfelé lépkedve egyre hatalmasabb tér tárul elé, s látja, hogy mekkora magasságokba is lehetne még eljutni, illetve hol is áll ő maga. Menni pedig kell. Még úgy érzem.
De maradva egy kicsit a földnél, jelenleg a cyclocross szezon kellős közepén járunk. Sokat kell még tanulnom a bringázás fortélyairól, ezeknél a versenyeknél jobb alkalmat pedig most keresve sem találhatnék a környéken.
Itt pedig az idei lajstromom:
- Téli Triatlon Szlovák Kupa 1. állomás, Králiky (SVK), 2010-12-18, Női abszolút 3. hely
- SuperCross (Cyclocross) Sorozat 4. forduló, Balassagyarmat, 2010-12-04, Elit Női 2. hely
- SuperCross (Cyclocross) Sorozat 3. forduló, Kerekegyháza, 2010-11-28, Elit Női 2. hely
- SuperCross (Cyclocross) Sorozat 2. forduló, Ózd, 2010-11-12, Elit Női 1. hely
- Szlovák Cyclocross Kupa 6. forduló, Kremnica (SVK), 2010-10-31, Női abszolút 1. hely
- SuperCross (Cyclocross) Sorozat 1. forduló, Kazincbarcika, 2010-10-24, Elit Női 1. hely
- Szlovák Cyclocross Kupa 5. forduló, Bratislava (SVK), 2010-10-23, Női abszolút 1. hely
- Szlovák Cyclocross Kupa 4. forduló, Cadca-Raková (SVK), 2010-10-16, Női abszolút 3. hely
- Szlovák Cyclocross Kupa 3. forduló, Borová (SVK), 2010-10-10, Női abszolút 2. hely
- Szlovák Cyclocross Kupa 2. forduló, Horná Miciná (SVK), 2010-10-03, Női abszolút 3. hely
- X2S Életfa Terepduatlon, Piliscsaba, 2010-10-02, Női abszolút 1. hely
- Kocaeli Cup XCO C2, Izmit-Kocaeli (TUR), 2010-09-26, Elit női felnőtt 1. (absz. 1.) hely
- Manisa Cup XCO C1, Manisa (TUR), 2010-09-19, Elit női felnőtt 2. (absz. 2.) hely
- Mátra Maraton XCM OB, Sástó, 2010-08-29, Elit női felnőtt 1. (absz. 1.) hely
- Kralovsky Maraton, Granc Petrovce (SVK), 2010-08-21, középtáv (52km), Női abszolút 1. hely.
- Tereptriatlon OB, Nőtincs, 2010-08-20, Felnőtt 1. (absz. 2.) hely
- Hotel Yachtclub Kupa XCO C2, Zalaegerszeg, 2010-08-15, Elit női 4. hely
- Kellys Bakony Maraton XCM MK, Vinye, 2010-08-14, Elit női felnőtt 1. (absz. 1.) hely
- Merida-CST Salgótarján Kupa XCO C1, Salgótarján, 2010-08-08, Elit női 7. hely
- XIX. Egri Tereptriatlon Verseny, Ostoros, 2010-08-07, Női absz. 1. hely
- X. Sintesi Bike Bükk Maraton XCM, Felsőtárkány, 2010-08-01, Elit női felnőtt 1. (absz. 1.) hely
- Zalakaros Kupa XCO, Zalakaros, 2010-07-25, Elit női felnőtt 1. (absz. 1.) hely
- XCO OB, Pilisvörösvár, 2010-07-18, Elit női felnőtt 2. (absz. 3.) hely
- XI. Uniqa Duna Maraton XCM, Visegrád, 2010-07-04, Elit női felnőtt 1. (absz. 1.) hely
- GP Ravne na Koroskem XCO C2, Ravne na Koroskem (SLO), Elit női felnőtt 3. (absz. 5.) hely
- Dohnany Grand Prix XCO C1, Dohnany (SVK), 2010-06-20, Elit női felnőtt 4. (absz. 8.) hely
- Balaton Maraton XCM C2, Balatonfüred, 2010-06-12, Elit női felnőtt 3. (absz. 3.) hely
- Right Guard XCO C2, Balatonfüred, 2010-06-12, Elit női felnőtt 3. (absz. 3.) hely
- Életfa X2S Terepduatlon, Balatonfüred, 2010-06-11, Női abszolút 1. hely
- Merida Bike Vysocina XCO-S1, Nové Město na Moravě (CZE), 2010-06-04-5-6, Elit női 13. hely – 30 UCI pont!

- Caprine Szilvásvárad Maraton XCM, Szilvásvárad, 2010-05-30, Elit női felnőtt 1. (absz. 1.) hely
- Port.hu Underworld Kupa, XCO, Budapest (Kőbánya), 2010-05-22, Női abszolút 1. hely
- Szlovák XCO Kupa 3. állomás, Valca (SVK), 2010-05-16, Női abszolút 1. hely
- Rövidtávú Duatlon OB, Orfű, 2010-05-08, Női felnőtt 2. kat. 3. hely (absz. 7.)
- Terepduatlon OB, Gödöllő, 2010-05-02, Női abszolút 1. hely
- Buda Maraton XCM, Hármashatár-hegy, 2010-05-01, Elit női felnőtt 1. (absz. 1.) hely
- Maros Bike Cup XCO C2, Kolozsvár (RO), 2010-04-25, Elit női felnőtt 1. (absz. 1.) hely
- eBIKE.hu Kupa XCO C2 magyar-szlovák kupafutam, Szlovákgyarmat, 2010-04-18, Elit női felnőtt 3. (absz. 5.) hely
- Turieckap XCO 1. szlovák kupafutam, Turcianské Teplice (SVK), 2010-04-11, Elit női 3. hely
- Óbudai terepfesztivál, MTB, 2010-04-10, Női 1. hely
- Óbudai terepfesztivál, terepduatlon, 2010-04-10, Női abszolút 1. hely
- V. Szorospataki téli hegyi futóverseny – összetett eredmény, Szorospatak, 2010-02-14, 12,7 km Női abszolút 1. hely
- Cyclocross VB, Tábor (CZE), 2010-01-31, Elit női 42. hely
- V. Szorospataki téli hegyi futóverseny, Szorospatak, 2010-01-17, 12,7 km, Női abszolút 1. hely
- Cyclocross OB, Mosonmagyaróvár, 2010-01-10, Elit női 3. hely
