Dósa Eszter

Ma egy nagyon mókás versenyen voltunk Látky Mláky - Prasivá környékén, Szlovákiában. Sajna csak Viktor és én, a többieknek nem volt kedvük (bánhatjátok! )
Téli triatlon OB volt, és ami meglepett, egy sorozat első állomása is volt egyben. A helyszínről még annyit, hogy asszem 2 hét múlva itt rendezik meg az EB-t. Szóval egyfajta főpróba is volt számukra.

10 körül értünk oda, nevezés, depózás stb. Kicsit aggódtunk, mert odafelé sok havat nem láttunk, ám kellemesen csalódtunk.
Rajt előtt a lányok már vizslattak, vajon milyen korcsoportba tartozok - ők ekkor még nem tudták, hogy csak kocasífutó vagyok, afféle hobbi alatti kategóriás tudással... Na mindegy, majd mókázunk egy kicsit. A futásnál be is kezdtem, szokásomhoz híven, ami megijeszthette a többieket, mert csak egyetlen lány tartotta velem a tempót. Próbálgattam egy kicsit, gyorsabban is, lassabban is. Ami fura volt, nem akart a lassabb tempónál sem előzni. Vagy taktikázott, vagy sok lehetett neki a kezdés. Végül a 2. kör után a depó felé vette útját. Szóval fiatalabb volt. Így a maradék két körnél egy fiúval próbáltam a lépést tartani. A váltás jól ment, hát nézzük a bringapályát. Kicsit elszomorodtam, mert nem sok szint volt benne, pár méter. Ciklós volt inkább, de most akadályok nélkül, csupán egy-két pocsolya, visszafordító+egyenes... De a sár az tetszett! Mondjuk a hideg víz már annyira nem. Fáztak is a lábujjaim. Leszállni ugyan nem kellett, de a felverődő sár és víz gondoskodott arról, hogy nehogy elaludjak

Itt növeltem az előnyömet, a 10 kör alatt 2 kört minimum adtam a másodiknak is. Meg azért az sem volt rossz érzés, hogy jó pár fiút is meg tudtam előzni a montin... Verseny előtt még gondolkodtunk egy vékonyabb (ciklós) gumin, de ide szuper volt a 2-es. Meg azt már megszoktam, egész nyáron a Michelinnel mentem.

A második váltás már a kényelem jegyében telt. Még jó, hogy megfogadtam Viktor tanácsát, s vittem cserezoknit is a depóba. Mivel csak edzésnek fogtuk fel a mai napot, meg sem fordult a fejemben, hogy magamon hagyom a vizeset, ezzel sem veszítve időt. Így hát ráültem a bevásárlókosárból rögtönzött székecskére, s leküzdöttem magamról a zoknikat. Megszívattam magam, mert térdzoknit vettem a bringás fölé, amit persze két nadrág szorított a lábamhoz. Plusz még a csipeket (ugyanis kettő volt) is le kellett vennem, mert a sífutó cipőnek igencsak magasabb a szára. Na mindegy, a lényeg, hogy jó döntés volt a csere, sífutás közben sem fázott a lábam.

Ezen a pályán viszont már volt szint bőven... Lefelé egy helyen jobbos kanyar volt, amin az egyik körben majdnem fát fogtam. Már láttam lelki szemeim előtt, hogy itt cuppanós lesz, mert nem bírtam eléggé kanyarodni. Persze ha a vészfékhez fordulok (=gatyafék), akkor bármikor megállhatok, de a fejembe vettem, hogy ezt akkor is megcsinálom. Mert ugyebár a jobbkanyar nem megy jól, de mikor is lehetne gyakorolni, ha nem most... és azért azt sem bántam volna, ha nem nagyon érnek utol a csajok - ezt persze magam sem gondolhattam komolyan

Azért hosszú volt ez a 6 kör. Állítólag 10km... De ami kissé hihetetlen volt, az az ottani emberek hozzáállása. A bírók, a nézők, a szpíker s a pályabiztosítók is szurkoltak mindenkinek, de még hogy! Olyan lelkesen, mint amikor valaki a csapattársának drukkol. Nekem meg Viktornak még magyarul is szurkoltak, sőt, verseny után a szpíker ott helyben meginterjúvolt mint külföldi versenyzőt, s mondta is szlovákul a hangosba. Annyira pozitív volt mindenki. És a bírók és a rendezőség mindenkiért, még a legutolsó célbaérkezőért is úgy ujjongott, mintha a bajnokot köszöntötték volna. Pedig ez csak egy "kis" verseny volt. Tényleg, a rajtszámunk is megér pár sort. Nem magunkra tűzhetőt kaptunk (legalább nem lyukasztja ki a mezt), hanem egy trikó-szerűséget. Ha jól emlékszem, a sífutók, biatlonosok hordanak ilyet. Mókásan nézett ki, de praktikus.

ÉS ha már a praktikusságnál tartunk, volt még valami, ami szembetűnt a versenyen: a pályajelölés. Egy deka műanyagot nem használtak fel, csupán, mivel egy fenyvesben és mellett haladt a verseny, lehullott, elszáradt ágakkal jelezték az irányt, totál egyértelműen.

A verseny után tésztapartira kaptunk meghívást, s ebéd után tartották az eredményhirdetést. Nagy meglepetésemre a díjazottak közé soroltak (mert kupafutam is, nem csak OB ), s a 3. helyezésért pénzdíjat is kaptam: 17 Eurot! Mondjuk náluk az a szokás ciklóban is, hogy érmet nem osztanak, viszont egy kisebb összeget meg igen, s nem csak a felnőtt kategóriában.

Utána levezetésképp egy rövid kocogós túrát tettünk az Ipoly forrásához, ami 100%-osan nem sikerült, ugyanis az út elején egy medveveszélyt jelző táblával találkoztunk, utána meg fura, frissnek tűnő lábnyomokat találtunk. Ezekután már neszezést is véltünk hallani (tisztára, mint egy harmadkategóriás horrorfilmben), úgyhogy sipirc vissza a kocsihoz. Szóval látni ugyan nem láttuk, de legalább hallottunk az Ipoly csobogását. A lábnyomok gazdáját viszont szerencsére nem!

Hát ő volna a Planet X Road ultra light pro carbon:

Élőben még százszor szebb! És persze kék...

Az idei év egész jól indult - bő két hét "szórakozás" után kezd formát ölteni az oldal is...
Szóval 5 versenyen túl vagyok (persze nem véresen komolyan vett és rákészült fajták, hisz alapozás van), elég vegyesvágottra sikerültek. Az évet a BÚÉK Kupával indítottam, ami kifejezetten tetszett, hisz esett a hó!!! Imádok hóban bringázni Az különösen jó volt, hogy a pálya milyensége folyamatosan változott - a végére elég jeges is lett, aminek köszönhetően egy párszor ment is a csúszka. Ami tetszett még, hogy kék színű kupát kaptam győztesként. Annyit sajnálok, hogy sok montis kollegina csak szurkolni jött el, ami biztosan jó, de ha egyszer tekerni is lehet...

Azután volt még Salgótarjánban egy cyclocross verseny, ahol Deli Anettel küzdöttem egy jót, illetve debütált az új cikló-gép (ami az első Malimból lett építve). A piros villa nem igazán jött be, ezért kék és sárga szikszalag-csíkokkal díszítettük fel. Meg is hálálta, jól ment.

Majd a mosonmagyaróvári Cyclocross OB következett, aminek jó volt a pályája - de, ha szigorú vagyok, sajna ez volt az egyetlen jó dolog benne. Izgalmasra sikeredett a kezdet, ugyanis a hangosbemondót épp csak a rajtolás előtt nem használták, aminek következtében sikeült is lekésnem a rajtot. Így az első köröm arra ment, hogy ledolgozzam a hátrányt, s átverekedjem magam a "tömegen". De megnyugodtam, jobban mondva vérszemet kaptam, amikor Anettet megláttam, s megkezdődött a hajsza. Nyugodt voltam, mert a tarjáni verseny után volt önbizalmam, hogy meg tudom verni. Persze amint elegendőnek ítéltem a távolságot kettőnk közt, nem szakadtam meg. Az volt igazán a baj, hogy nem láttam lányt magam előtt. Persze tudtam, hogy Benkó Barbi ott van, és Fördős Annáról is azt hittem... Mondjuk így sem panaszkodhatok, mert úgy lettem második, hogy Benkó Barbi csak engem nem körözött le. S nem is igazán készültem (a felszállásaimon ez meg is látszott...).

Azt hozzá kell még tennem, hogy nem is volt tervben, hogy ennyit utazzak egy verseny miatt (még ha OB is), de közben sikerült Major Józsitól egy gyönyörű országúti bicót bizniszelni, s Győrbe kellett érte menni. Amikor ez véglegessé vált, egyértelmű volt, hogy ott leszek.

A "maradék" verseny meg abszolúte csak móka volt: múlt szombaton és vasárnap Galyatetőn voltunk Viktorral, sítájfutni. Csak ajánlani tudom mindenkinek! Végigvigyorogtam az egészet
Azt érdemes tudni, hogy a sífutás nálam inkább "sícsoszogás", még korizni sem tudok, térképet olvasni meg pláne! Így persze csak a nyílt kategóriába neveztem. Első nap párosban mentem Viktorral, másnap viszont egyedül vágtam neki a 8 kincs megkeresésének. Magamhoz képest elég jól haladtam, a balos kanyarokat már jól veszem, s a hóekézés is korrekt (csak néha túl sokat csinálom...)Fél órán belül vége is lett a versenynek, de ki kell használni a havat, ki tudja, mikor lesz legközelebb. Így maradtunk, s 2 órát nyomtunk még.