Dósa Eszter

Az elmúlt hosszú hétvégét a Dunántúlon töltöttük: Viktor Kőszegen, én pedig Zalakaroson álltam rajthoz. Nem is tudom, melyikünk jár jobban: ő a 7 órás hosszútávú tereptriatlonnal vagy én a saras-futós XCO kupafutammal...

Habár a kőszegi versenyt sajnálom, mert jó kis monti- és futópályája volt, a valcai (SVK) verseny után végre itthonról is kerülhetett egy XCO-s aranyérem az idei "kollekciómba".

Follow up:

Szóval volt itt egy Kőszeg - 2-80-20 km úszás-monti-terepfutás felosztásban. Habár az úszópálya (amely rohonci sógorainknál került megrendezésre) valamelyest kisebbre sikeredett, szerintem nem sokan bánták, hisz így is 7-8 órát töltöttek versenyzéssel Viktorék. Majdhogynem Ironman-idő...

Mivel másnap Zalakaroson volt jelenésem (a következő XCO kupafutamon), így a szervezőknek próbáltam itt-ott besegíteni. Így legalább hasznosítottam magam, s nem azon járattam az agyam, hogy miért is nem indultam el, legalább váltóban.

Ám a teendők ellenére sem múlhatott el a nap edzés nélkül: 2-2 kört futottam ill. bringáztam a pályán. Jaj, de jó volt! Igazi maratonos montizás, szép kis mászásokkal és száguldásokkal, a futópálya meg több volt, mint izgalmas! Volt benne egy "hullámvasutas" szakasz, ahol a felfeléken igencsak szükség volt a kiálló gyökerek használatba vételére.

Az előző napi 12 kili futás után összeszedett izomláz ledolgozásához ideális volt. Nem hiába mondják, kutyaharapást szőrével...

Este 7 körül ért még egy kis meglepetés: megkaptam a Bakony Királynőjének járó kupát. A Bakony Királya pedig Sebők Ricsi lett. A Balaton Bike Fest-es kalamajka miatt húzódott ez idáig. Egyébként ez volt a terepduatlon (eredetileg triatlon) + a maraton középtáv leggyorsabb fiú és lány teljesítőjének díja.

Viktor egész jól úszott és montizott, a jó szintes futás viszont nem volt a szíve csücske. Mondjuk 4-5 óra után még 3 kör "hegymászás" az én arcomról is hervasztgatta volna a mosolyt.

De így is szépen bejött az abszolút 13. helyre 7:19:39-es idővel!

Aznap este Kőszegen maradtunk a gyógypedagógiai intézetben szerzett szállásunkon. Tavaly is tetszett a hely az ára, de még inkább az ott tanyázó mókusok miatt. Édes pofák!

Másnap reggel pedig irány Zalakaros. Az idő eléggé elromlott, ami azért volt problémás, mert hosszú nadrággal speciel nem készültem. Megmentőm Reitinger Gabi lett, aki készségesen felajánlotta a használaton kívüli karmelegítőjét (!) a futamunk kezdetéig. Életmentő volt - és nagyon mókás, köszi!

Úgy látszik, Karoson valahogy sosem sikerül pályát járnom. Tavaly a rajt előtt 5-10 perccel érkeztünk Nagyatádról (hisz ott szerettem volna lenni az Ironman díjátadóján, hisz az volt az évem csúcspontja), most pedig inkább a pihenést tartottuk fontosabbnak a szombati nap után. De, mivel annyi eső esett, hogy mindenképp futós lesz a pár necces szakasz, nem is igen bántam.

Bár reménykedtem, hogy jó időnk lesz hétvégén, ugyanis van két lejtő a pályában, amit idén mindenképp be akartam vállalni - de szigorúan csak száraz pályán. Hát ez most nem jött össze.

A verseny nem volt túl népes, talán 100 körül lehetett az indulók száma. Többen a svájci világkupára mentek, illetve a nagy távolság és költség miatt döntöttek más program mellett.

A csapatunkból is csak jómagam és Reitinger Gabi álltunk rajthoz (Viktor az előző napi móka miatt igazoltan hiányzott a futamáról), Szabina a frissítésben és a szurkolásban vállalt szerepet (köszi!).

A Koós Brigivel való melegítés után kis kupaktanács Viktorral frissítés ügyben, majd gurulgászás a csúszó rajt miatt. Nem tudom, mi volt velem, de rendesen elkezdtem izgulni. Pedig a mezőnyünk sem volt népesnek mondható: Brigi és Módos Gabi döntött még a sárdagasztás mellett.

A rajt idén nem kezdődött a kilátóhoz vezető aszfalt út aljától, sajnos. De az emelkedő nélkül is sikerült gyorsan élre állnom. Közben filózgattam, mennyire nyomjam meg az elejét, hisz mégiscsak 1 évvel ezelőtt láttam utoljára ezt a pályát (habár csupán annyit változtattak rajta a szervezők, hogy a sok eső miatt kivették a "siratófalat"). De a vezető pozícióról azért lemondani sem akartam.

Így történt az meg, hogy jól elbénáztam az első kunkort: rossz fokozat az egyik kanyar utáni kis emelkedőn, majd felfelé rossz nyom választása. Emlékeim szerint tavaly azon az emelkedőn le volt szalagozva a lépcsősor. Most nem volt. Hát igen, a pályabejárás hasznos dolog...

Gabi ekkor utolért, sőt, elém is került. Én meg örültem, hogy sikerült megkapaszkodnom egy faágban, s nem borultam be bringástul az árokba.

Gond egy szál se, üldözni egyébként is jobban szeretek, mint menekülni.

Egész hamar, a sípálya tetején már sikerült is egy kis előnyre szert tennem. Idén nagyon nem tetszett ez a szakasz. A baloldalon próbáltam felkapaszkodni, de a sár miatt elkapart a kerék, s a középső szakaszt tolva kellett megtennem. De jó, hogy volt 2 nap hegyi futkározásom is! Nem "sírtak" a lábaim!

Ettől kezdve azon voltam, hogy gyorsan ellépjek, s látótávolságon kívül legyek. Gabi nem szívbajos lefelé, így nem szerettem volna azzal biztatni, hogy esetleg meglát.

De szerencsére ezek a lejtők nem voltak annyira problémásak, bevállalhatóak voltak. Tetszett is a kígyózó lejtmenet, illetve a vége előtt a gyökeres kis katlan.

Amiatt viszont aggódtam egy picit, hogy nem leszek-e hátrányban az össztelós bicó miatt. De hát ott van a kormányon az okos kis lockoló kar; végig be is kapcsoltam első állásba (ami csökkenti az első és hátsó teló útját egyaránt). Az aszfaltra érve viszont teljes lockolás, s mehet a hegymászás!

Ez a megoldás jó döntésnek bizonyult, sárban is jól navigáltam a kis vaddisznóval.

4 kört kellett teljesítenünk az eredeti 5 helyett, bár őszintén szólva a 3. után már mindegynek éreztem. Ráálltam egy viszonylag fix tempóra, s azt próbáltam tartani. S az emelkedőkön figyelni a folyamatos ivásra. És persze az evésre. 2 Speed gélt azért megeszegettem, kellettek az emelkedőkhöz, illetve a tolós-futós részekhez!

A fiúk közül csupán Szilárd és Andris előzött meg, amin kicsit elcsodálkoztam - ennyire azért nem vagyok ügyes...

De legalább a pálya utolsó szakaszában, veszélytelen helyen. Huh! Nem örültem volna, ha az egynyomos gyökeresen kapom a hátbatámadást.

Egész gyorsan vége lett a futamnak, 1:25-ös idővel érkeztem. Viktor már jött is segíteni bringát mosni, ami igencsak sokáig tartott, mivel egyszerre nem igazán akart dolgozni a 2 magasnyomású gépezet. Hát vártuk, hogy Panyi Janó, majd Andris kicsit szusszanjon a másik gépnél, s akkor támadás!

Gabi is szuper eredménnyel zárt, az 5. helyet szerezte meg!

Az eredményhirdetés után sokat nem teketóriáztunk, Lengyeltóti fel vettük utunkat, ahol Viktor bátyjáékkal a vacak idő ellenére is sütögettünk egy jót. A grillezett padlizsán a második legjobb étel a világon - persze csak a csirkehús után!

Most vasárnap maraton, kíváncsian várom a Bükk marci középtávjának új pályáját!

Fotók by janosfogmester - köszi!

Köridős eredménylista