Dósa Eszter

… amit részben magamnak is köszönhetek. Legfőképpen azért, mert egész vasárnap dekoncentrált voltam, így a pálya ritmusát sem kaptam el. Mondjuk majdhogynem az egész nap peches volt...

Ám ennek ellenére sem tértem haza „üres kézzel”, a bakik ellenére is sikerült 12 pontot összekaparnom a C1-es besorolású versenyen.

De mit akarok? Nekem is lehet rossz napom - úgyis jó régen nem volt már...

Follow up:

A nap nem indult fényesen. Sikerült elaludnom, kezdésnek. Majd egy kisebb konfliktus kereszttüzébe kerültem, felborult a kajálás (ami inkább fejben okozott problémát), s pocsék volt Viktor és az én hangulatom is. És, hogy tetéződjenek még a bajok, az út 2/3-ánál vettük észre, hogy otthon maradt a nyereg + nyeregcső. Ilyen nincs! De ezen már csak mosolyogtam... kínomban már nem is tudtam mást.

Tényleg létezik, hogy egy nap semmi sem akar összejönni?!?

Szegény Béla Ati (sikerült rábeszélni a versenyre :-) ), gondolom, többet sem jön velünk ;-)
Nem volt nagy bulihangulat...

Önvédelmi mechanizmusként azért igyekeztem fenntartani magamban azt a naiv hitet, hogy majd az első két futam után sikerül találnunk valakit ott helyben, akitől kölcsön tudjuk kérni a hiányzó dolgokat. Ha nagy a baj, már csak a makacs optimizmus marad...

Ja, és hogy tovább fokozódjon a hangulat, a szemünk előtt csúszott az árokba egy autó. Tisztára olyan volt, mint a filmekben: egy teljes kört leírt, majd orral az árokba. De – hála az égnek – nem lett komoly baja a sofőrnek. Azért ijesztő látvány volt.

Hát ilyen kalandok után érkeztünk meg Dohnanyba - „természetesen” késve. Ennek leginkább Viktor látta kárát, ő már nem indulhatott a master futamban.

A szlovák kollégák nagyon készségesek voltak, amikor segítséget kértem tőlük a nyereg + nyeregcső kapcsán, de szerencsére „házon belül” sikerült megoldani a problémát – köszönet érte Meggyesi Bercelnek és édesapjának!

És, hogy ne mindig csak a rosszat említsem meg, a srácnak éppen egy Aspide (by San Marco!) nyerge volt, pont mint amivel a múlt héten beújított Glamour előtt mentem :-)

Sajnos neki sem volt jó napja, technikai bibi (asszem letörött váltótartófül) miatt nem tudta befejezni a versenyt.

És itt gyorsan meg is említem, újfent milyen népes kis magyar különítmény jött el a hármunkon kívül: Benkó Barbi, Kéri Zsófi, a Bányai, a Meggyesi testvérek, Szlobodnyik Zsolti, Fenyvesi Peti és Szalay Peti.

Hát eljutok a pályabejárásig. Közben dilemma: Black Shark Mud vagy Rocket Ron? Az utóbbival mentem pályát járni - mégiscsak azt ismerem jobban-, de ha nagyon rossz a helyzet, cserélünk.

A pályát magát is szépen átgyúrták a tavalyihoz képest. Habár sok mászás volt benne, amit nagyon szeretek, több lejtőt a csúszós sár miatt nem mertem bevállalni. Illetve egy-két tolós emelkedő is belekerült (a sár miatt nem sokan tekertek ki rajta), amit szintén nem bántam, mivel rajongok a terepfutásért...

Pályabejárás után úgy döntünk, hátra sárgumi kerüljön. Az elsőt gyorsan átmosta Viktor, miközben én már tűkön ülök, mert hamarosan beszólítás, le ne maradjak. Gyorsan odasorolok a lányokhoz, még időben. Huh! Beállítom a megfelelő fokoztot, s várok. Majd Viktor újra szalad, kérdi, bekenje-e a lábam bemelegítő krémmel. Ez persze csak afféle költői kérdés volt... :-) Végül is, még sosem próbáltam. De biztos, ami biztos, egy fiola X-Oxygent azért legurítottam.

4-ként szólítanak, húha! Első sorból rajtolhatok!

A rajt nem volt a legfényesebb, kicsit megszeppentem némelyik erélyesebb leányzótól. De a kanyarban már magamhoz térek, s elkap a harci kedv. Előttem éppen Katka barátnőm küszködik a sárban - jaj, csak meg ne állj! Hát de. Csak egy pillanatra, de az épp elég volt ahhoz, hogy balról beelőzzenek. Ekkor már ő is teker. Szerencsére sikerült visszaelőznöm a lányt, s próbálok tapadni Katkára. Ez kábé addig sikerül, amíg az első erősebben beletekerős emelkedőnél el nem kezd vacakolni a hátsó váltóm. A fenébe! Nagyon bepöccentem. De egyből tudtam is, miért a baj: a kerékcsere után nem ellenőriztem, hogy jól van-e beállítva. Lassan járj, tovább érsz? Tán nem is olyan nagy hülyeség...

Hát próbáltam olyan fokozatot találni, amiben haladok is, s a váltót sem nyírom ki. Így szenvedtem végig az első kört. Közben sok minden járt a fejemben, de legfőképp az, hogy „ez a hajó már elment”. A depóban kérem a jó kis bevált kerekem, morgok egy sort, majd uccu neki! Sok még az a hátralévő négy kör, bármi történhet. Nem szabad feladni!

Persze azért nem tudtam úgy menni, mintha ott lennének az orrom előtt... ráadásul ekkorra már marhára égetett-szúrt a bemelegítő krém. Soha többé nem kell, az tuti!

Viszont nagyon sokat dobott a morálomon, amikor Viktor mondta, hogy Barbi már fél perc előnnyel teker. Szuper! Adott egy kis lendületet, hogy ha ő így megy, akkor az a minimum, hogy becsülettel végigküzdöm a maradék köröket, hátha elkaphatok még valakit. Közben vissza is kúszok a 8. pozícióba, amit a célig megőriztem.

Nagy meglepetésemre a kedves lengyel Katarzina Solus-Miskowicz érkezett be másodikként, Stevkova csak 3. lett. Úgy látszik, neki sem kedvezett a sár. Aki bevállalósabb volt, az ment jól ezen a pályán.

Attilát sem került el a pech, ő is kerékcserével zárta a 4. kört, ám így is 15-ként ért célba a legnépesebb, 28 fős U23-s mezőnyben! s ne felejtsük el azt sem, hogy a Közép-Európa Kupa újabb állomásáról van itt szó (csakúgy, mint a mi Szlovákgyarmati versenyünk is volt.)!

De hogy jól érjen véget a történet, valahogy megint csak útba esett Turcianské Teplice városa, amely – számunka – az akvaparkjáról és a 2 órás akciós belépőjegyéről híres. A 37 fokos víznek, illetve a kamikaze-csúszdának ki tudna ellenállni?!

Eredménylista