Dósa Eszter

3 év után végre sikerült legyűrnöm ezt a dög pályát! Hála az égnek, sem technikai, sem egészségügyi gondom nem volt, s jó erőben is éreztem magam. Nem úgy, mint az előző 3 év folyamán... A jó energiaellátást - az X-Iont mellett - a szervezők a szilvásváradi szilvás gombócokkal(!) biztosították, amit előző nap begyeltünk be rajtszámátvétel után. Mentem is tőle másnap!

Follow up:

A megszokottól eltérően egy nappal korábban utaztunk le, mivel tavalyi összetett győztesként meghívást kaptam a délutáni topmaratonos sajtótájékoztatóra.

Egyébként igencsak tartottam ettől a versenytől, aggódtam, hogy megint történni fog valami nem túl kellemes dolog. Már a megelőző napokban mindenfélét álmodtam, a verseny reggelén meg... rég nem izgultam ennyire verseny előtt.

Majd szembesültem a szomorú ténnyel, hogy nagyon megcsappant a női mezőny. Hát, mindenesetre Főnök Úr elmondta a "haditervet"; ha mégsem a lányokkal fogok versengeni, az idővel mindenképp muszáj.

A rajt előtt még zenélt nekünk a Kerekes Band, ami határozottan oldotta a feszültségem. Jó kis zene, tetszik!

A rajtom jól sikerült, lévén hosszú aszfaltos mászással kezdtünk (meg hát dolgozott az X-Oxygen). Egy darabig úgy gondoltam, majd szépen elmegyek Kolerszár Norbi kollégával, de látótávolságon belül sem maradt sokáig (úgy felszívta magát!), így igyekeztem egy-egy fiút utolérni, illetve nem leszakadni róluk. Afféle "azzal megyek, akit érek" módszert alkalmazva.

Az első órában egész motiváltnak éreztem magam, tetszett, ahogy a kis vaddisznó bicó dolgozott alattam (sőt, néha helyettem!). Majd úgy éreztem, lankad a harci kedvem, s elkezdtem lazítani. Közben persze volt egy kis lelkiismeret-furdalásom is, mit pihengetek, mikor még a táv felén sem vagyunk túl. Fáradt ugyan nem voltam, csak kellett volna egy-két éles helyzet a lányokkal.

De az Ördögoldalnál már magamhoz tértem, ott nem lehetett nem összpontosítani... Itt-ott a sár miatt azért le kellett szállnom, de az egész pályáról összességében elmondható volt, hogy 90-95%-ban tekerhető volt - ha volt benned elég szufla.

A versenyeken nem szeretek egyedül menni, viszont az sem túl jó, ha úgy érzem, feltartanak. Ez a mostani versenyen jól alakult - már-már azt mondhatom, a megszokott módon. Egy változó létszámú fiúcsapattal mentem hosszú ideig. Pontosítva, néha kicsit elléptek, de egy hosszabb mászás során megint csak ott voltam. Jobb szeretem, ha 10-15 méteren belül van előttem valaki, így könnyebb a megfelelő nyom kiválasztása.

Bánkútra „menetrend szerint” érkeztem, ahol Béla Anti várt a frissítőmmel: 2 gélt + 1 kulacsnyi MaratonMaxot vettem magamhoz (nagyon köszönöm!). Addigra már 2 maratonos gélen túl voltam, viszont még egyetlen kulcsnyi izót sem végeztem ki... hát gyorsan elkezdtem még a part legelején inni, mégse maradjon sok a kulacs alján, különben Viktor karóba húz!

Ahogy mászok felfelé, egy 2 gyerkőcös család mellett tekerek el. Csak fél füllel, de hallom, biztatnak, s amikor elhaladtam, már hangosan a nevemet kiabálják a kis tökmagok. Nagy mosolyt csalt az arcomra, s még annál is nagyobb lendületet adott. olyan aranyosak voltak! De igaz ez a pálya minden szakaszára, nagyon jól esett a nagy-nagy szurkolás.

Bánkút után mintha felgyorsult volna az idő... pár lejt, pár emelkedő, s már 55 km-t mutat az órám. Ekkor épp a MarosBike-os ismerőssel, Olar Liviu Mihai-jal beszélgetek egy kicsit a pályáról és az ő kolozsvári XCO versenyükről, majd őt otthagyva új lendületet merítettem az előttem tekerő srác üldözőbe vételéből. Először nem is akartam annyira rákapcsolni, (részben a tavalyi emlékek miatt), de annyiszor nézegetett hátrafelé, hogy vérszemet kaptam, s nagyon nem akartam elengedni. Közben a lovasstadionhoz érve rápillantok az órámra: 3:58! Fú, akkor be kell érni 4:00 előtt! Milyen jól nézne ki...

Úgyhogy még egy sprintet bevállaltam a végére, ami nem esett igazán nehezemre. És meglett!

A célba érkezés és interjúk után mentem Danival bringát mosni, hogy szép legyen majd a dobogón.

Az eredményhirdetés mondjuk nagyon meglepett: nem hirdettek a lányoknál abszolút eredményt. Magyar Kupán, azt hittem, szokás... Így az öröm mellé sajnos üröm is került.

Közben megérkezett Marci, majd Viktor is. Szegény, a hosszú táv utolsó részét hátsó váltó nélkül tette meg...

Egyébként szerintem jól ment a Vitalitásos banda, a több bukfenc és technikai gond ellenére is. szóval Szilvásvárad kipipálva!

A jövő hét is tartalmaz izgalmakat: Viktorral Csehországba készülünk egy S1-es minősítésű kvalifikációs versenyre. 3 nap - 3 futam (sprintverseny, XCO, majd maraton). Remélem, jól fogok menni, jó sok pontot hozva haza!

Eredménylista

A fotókért köszönet Tirszin Janinak és Dobos Ferinek!

Feri további fotói
Jani fotói